Skip to content Skip to footer

Agni Jóga, Vinyasa Flow, Detox Jóga, Yin Jógaoktató, Ájurvédikus Jógaterapeuta, Hangterapeuta és Hangfürdővezető

Novák Andrea

Körülbelül az egyetemi éveim alatt érett meg bennem a felismerés, hogy valami olyasmivel szeretnék foglalkozni, amivel hatással lehetek mások életére.

Mindaddig aktívan készültem a tolmács-idegenvezetői karrierre, viszont minden egyes alkalommal, amikor elképzeltem magam ezekben a munkákban, nem éreztem úgy, hogy boldoggá tenne.

Fokozatosan léptem be az alternatív terápiák világába, 2011-ben léptem életemben először jóga matracra, ahol már az első óra után azt éreztem, hogy oktató szeretnék lenni. Ugyanebben az évben iratkoztam be az egyetem mellett a természetgyógyász képzés egészségügyi alapismeretek moduljára.

2013-ban életem legmélyebb krízisének hatására, depressziósan, 46 kilóra lefogyva kerestem valamilyen kapaszkodót az életemben, ami segít feldolgozni a történteket. Így kerültem kapcsolatba egy nagyon széles rétegével az alternatív terápiáknak: kineziológiai oldásokra, táncterápiára, színterápiára, családállításokra és izzasztókunyhókba jártam.

Ez a tapasztalás adott egy olyan löketet a saját életemen megtapasztalva, hogy én is szeretném mások életét jobbá tenni, mint alternatív terapeuta.

Foglalkozásaimon az integratív szemlélet az uralkodó, szívesen ötvözök többféle terápiás módszert egy-egy órán, amivel igyekszem még jobban elmélyíteni a hozzám érkezők megéléseit.

Jóga és mozgásterápia tanulmányaim:

  • 200 órás 6 in 1 jógaoktatói képzés –  2016. Atma Center /Budapest/
  • 300 órás ájurvédikus jógaterapeuta képzés – 2018. Fény Jógaterápiás Intézet /Budapest/
  • 16 órás mozgásszervi anatómia és kórélettan – alapozó képzés – 2019. Balance Akadémia /Budapest/

Természetgyógyász tanulmányaim:

  • Egészségügyi alapismeretek modul – 2011. Éden Oktató Központ /Budapest/
  • Természetgyógyászati alapismeretek modul – 2020. Konnektív Felnőttképző /távoktatás/
  • One Brain kineziológia 1,2,3,4,5 szint – 2021. Chiron Stúdió /Budapest/
  • Fitoterapeuta képzés – 2022. Konnektív Felnőttképző /távoktatás/

Hangterápia tanulmányaim:

  • Tibeti hangtálas intenzív alapoktatás – 2022. Hangterápia Központ /Budapest/
  • Tibeti hangtálas haladó oktatás – 2022. Hangterápia Központ /Budapest/
  • Hangfürdővezető – 2023. Hangterápia Központ /Budapest/

Elérhetőségek

Andi munkásságáról többet is megtudhatsz a weboldalán: Ájurvédikus & Alternatív Terápiák