A jógával az egyetemi éveim alatt találkoztam, egy hinduizmus nevű előadás keretében. Teljesen véletlen vettem fel az órát, de az biztos, hogy életem egy fordulópontot vett, és utólag már látom, hogy ez nem a véletlen műve volt.
Megismerkedtem a jógafilozófiával, mely gyógyírt jelentett életem egyik nehezebb időszakában.
Később úgy éreztem , hogy még jobban el szeretnék mélyülni a jóga világában, és meg szeretném mutatni másoknak is ezt a fantasztikus, az egész életre kiterjedő, testi-lelki-szellemi szinteken ható mozgásformát, élet- és szemléletmódot.
A hatha jógaoktatói képzés elvégzése után azt éreztem, hogy ez itt még nem a vége. Az élet egy másik irányba is terelne. Rájöttem, hogy szeretném a jóga tanait nem csak felnőtteknek, hanem gyermekeknek is átadni.
Bár a felnőtt és a gyermekjóga hangulata és az órák felépítése teljesen más, mégis az óra végére felnőttek és gyermekek is egyaránt ugyanoda érkeznek meg. Ennek a megérkezésnek a jelei a csillogó szemek, a mosolyra húzódó szájak, és az olykor a semmiből felbukkanó mély bölcsességek, melyek akkor lepnek meg leginkább, mikor egy apró gyermek szájából hangzanak el.
Tanulmányaim a jógában:
- 200 órás HATHA Jóga oktatóképzés – 2022 Samadhi Jógastúdió (Diószegi Ádám és Minczér Zsolt)
- 80 órás Jóga Móka rendszer alapképzése: pszichomotoros fejlesztés gyermekjógával (Csíki Mariann)
- Jóga Móka továbbképzés: Tini jóga – lányból nő (Kornhoffer Tünde és Csíki Mariann)